A felnőtt testbe zárt gyerekekről - a sérült belső gyermek

Volt pár meghökkentő történet amit az elmúlt hetekben hallottam, és nem csak konzultációs folyamatban. Helye van a hozzáfűzni pár gondolatot, mert bevallom engem is érint a személyes környezetemben, a felnőtt testbe zárt gyerekek története.

Ez egy olyan jelenség, amiről méltatlanul keveset beszélnek. Nem csak a kapcsolati nehézségeket okozza, de úgy gondolom a globális problémák is ebben gyökereznek. Jól tudjuk, hogy ami az egyén szintjén kicsiben megjelenik, ugyan az várható nagyban a környezetemben. A tükör elve hat, ami a kollektívben történik, mindenkivel történik.

Eddig tiszta a képlet. Szóval mit tehetek?

Megnézem, én hol maradtam gyermek, és igyekszem önmunkával feloldani ezt.

De ne szaladjunk ennyire előre, szóval nézzük meg ez hogyan történhetett?

A buktató az, hogy nem mindig vagyok gyerek...bejárok dolgozni, vagy saját vállalkozást vezetek, ahol számtalan emberért vállalom a felelősséget, mégis vannak területek, ahol képtelen vagyok erre. Átgázolok mások érzésein, amikor egy nem várt pillanatban elszakad a cérna, és úgy rohanok ki duzzogva egy baráti találkozóról, mert nem kaptam figyelmet, mint egy 4 éves gyerek. Vagy teszem tönkre mások esküvőjét a féltékenységi rohamommal, mert a párom mással is táncolt, és ez már elfogadhatatlan nekem.

Képtelen vagyok kezelni a frusztrációm, az érzések úgy árasztanak el, hogy már nem tudok felnőtt módra viselkedni, és lemegyek gyerekbe.

Mindenkinek akad legalább egy ilyen történet a memoárjában, amikor átélt hasonlót.

Szóval miért van ez?

A belső gyermek fogalma már ismert, minden felnőttnek van egy gyermeki én része, akit magában hordoz. Ahogy magát gyermeknek látja, ahogy ezzel a belső gyermekkel azonosul, nagyban meghatározza a későbbi személyiséget, és az élet eseményeire adott reakciókat.

Gyermekkorban számtalan olyan sérülés ér minket, ahol a fájdalom, csalódás, félelem miatt hasítás történik. Ilyenkor a személyiség egy darabja törik, nem alakul ki a szituációval szemben egy egészséges megküzdési stratégia, mert a nehéz érzés blokkolja ezt.

Nem lesz megoldó képletem arra az esetre, ha újra hasonló szituációban találom magam. Amit akkor tettem a gyermeki énemből, mint egy rosszul rögzült modell, újra és újra kitör belőlem.

Kontrollálni nehéz, mivel az érzések gyorsabban árasztanak el, mint hogy ésszel felfogom. 

Egy villanással kapcsolódom le a felnőtt énből, és már vissza is csúsztam a gyermeki én részembe. Belátható, hogy innen nehéz érett felnőtt módjára viselkedni, a felelősség vállalása egyenesen elképzelhetetlen.

Később, meg hallgatom a belső hangom, hogy ez már megint mi a fene volt?

Hiába való azt hinni, hogy ez magától megoldódik, sajnos a múltban tévesen rögzült mintákkal foglalkozni kell. Az önismereti munkát elkerülni nem lehet. Jobb elébe menni, ha tapasztalok magamon kisebb jeleket, mint amikor már ég a ház, és a károkat is helyre kell állítani, ha az önmunkával végeztem.

Az alábbi mintázatokat érdemes megvizsgálni, van- e olyan amiben érintett vagyok? Ezek olyan viselkedési formák, ahol a belső gyermek sérülése miatt, a felnőtt életemben is nehezen találom az egyensúlyt.

• Mástól függés, az identitás elvesztése.

Másoktól teszem függővé az életem, gondolataim érzéseimet. Képtelen vagyok a döntéshozásra, nincs önbecsülésem, akkor érzem magam biztonságban, ha más vállalja helyettem a felelősséget.

• Támadó viselkedés (agresszió)

A gyermekkorban elszenvedett bántalmazás, sok esetben rögzül, és a gyermek felnőve ugyan azt a mintát követi. Agresszív, bántó viselkedést veszek fel. Nem várom meg, hogy újra fájdalmat éljek át, inkább támadásba lendülök, és én okozok fájdalmat.

• Önimádat (napjainkban népszerű narcizmus)

Gyermekkorban nem elégítették ki szeretet igényem így felnőtt korban is állandó figyelmet követelek. Próbálom valamivel, valakivel kitölteni az űrt, de semmi és senki se elég jó, hogy tartós legyen az elégedettség érzése, csalódást élek meg, keresem tovább a tökéletest.

• Túlellenőrzés

Amikor a szülők nem tudják megadni a stabilitást, nem megbízhatóak, kialakulhat egy túlzott kontroll igény. Az a biztonságos, ha magam csinálom meg, nem bízok a külvilágban, muszáj kézben tartanom a legapróbb dolgokat is. Jellemzően munkamániás vagyok, képtelen vagyok delegálni a feladatokat.

• Önbüntetés

A feloldatlan múltbeli érzelem összesűrűsödik, és ez az energia képes befelé megnyilvánulni. Akár betegségek, tipikusan ilyen az autoimmun betegség, vagy sorozatos „balesetek”, balszerencsés események ismétlődésének formájában is. Legmélyebb esetben testileg is bántalmazhatom magam, pl önmagam vagdosásával.

• Intimitászavar

Amikor egy gyermek megsérül, mert elhanyagolják, vagy visszaélnek vele, akkor az én határai sérülnek. Később ez nehézséget okoz abban, hogy felismerjem saját én-határaim, így nem tudom ki vagyok valójában. Nem tudom a határaim kijelölni, így a közelség -távolság egyensúlyban tartása is nehézséget jelent, nem tudok beleoldódni az intim közelségbe. Ha túl közel engedek valakit, muszáj ellökjem magamtól, ha túl távol van függök tőle.

• Nem fegyelmezett viselkedés

Ha a szülők nem tudnak példát mutatni fegyelmezettségből, a gyermek fegyelmezetlen lesz, és képtelen fékezni az érzéseit. Kontroll nélkül árasztom a környezetem felé az érzéseimet. Ingadozóvá is válhatok, váltakozva is megjelenhet a túlságosan fegyelmezett és nem fegyelmezett viselkedésem. 

• Szenvedély betegségek és kényszeres viselkedés

Az elhanyagolásból fakadó űrt próbálom betölteni a különböző függőségekkel, illetve a kényszeres viselkedéssel. Amíg kényszeresen csinálok valamit elvonom a figyelmem a megsebzett belső gyermekemről, eltompulok a valódi érzelmek iránt. 

• Logikátlan gondolkozás

A gyermekek még nem tudnak különbséget tenni érzelmeik és gondolataik között. Amennyiben a szülő nem figyel oda a gyermek érzéseire, nem ad visszajelzéseket, megmaradhat a gyermeki gondolkozás. Nem tanulom meg gyerekkorban szétválasztani a gondolkozásom az érzésektől, ami később torzulást okozhat. Ennek két tipikus formája, hogy általánosítok, vagy részletekbe merülök, nem tudok reális képet alkotni a világról.

• Üresség, közöny, depresszió

Ha a belső gyermek sérült, akkor a letörött rész az üresség érzését keltheti. Akkor is ha sokan vesznek körbe, elszigetelődve, magányosnak élhetem meg magam, mintha nem vennék részt az életemben. Ott vagyok, de nem tudok kapcsolódni az élethez.

Feljött ez a dolog most bennem, mert épp tegnap hallgattam egy kedves barátom történetét, ami már egy éve is mutatta magát. Mivel nem történt azóta se önmunka, ezért mostanra bepörögtek az események, a konfliktus állandósult, a feszültség szinte elviselhetetlen. 

De nem kell eddig a pontig elmenni.

Az önismereti út mindig nyitva áll, mint megoldási lehetőség. Vannak hosszabb és rövidebb ösvények, erre általános szabály nincsen. De mindenképp érdemes foglalkozni a belső gyermekkel.

Amikor megbékélek gyermekkorom történetével, és a belső gyermek megkapja a figyelmet, már nem fog kifelé kiabálni, nem fog a maga módján figyelmet követelni.

Ezen a ponton kezdődik a felelősséget vállalni tudó felnőtt életem. Ezen a ponton leszek szabad és független.