A lelki jojo effektus

Amikor van egy elhúzódó probléma, amire nem találom a megoldást, előfordul, hogy történik egy nem várt pozitív fordulat.

Azért nem várt, mert magam nem tettem semmit.

Egy kívülről jövő impulzus, amire úgy reagálok mint egy Isteni jobbra, és hirtelen azt érzem a problémám már meg is oldódott.

Kész, vége a hánykolódásnak, sínen vagyok, gyorsan felejtsük is el ami eddig belül nehéz volt és lapozzunk!

Szerencsére mégse kell magammal foglalkozzak, nem kell felelősséget vállaljak, mert ebből is látszik, hogy minden kívül volt, én belül oké vagyok.

Aztán eltelik pár nap, hét, esetleg hónap és újra ugyan abban a válságban találjuk magunkat…

Csalódunk és sok esetben még mélyebbre süllyedünk, mert most már azzal is szembe kell(ene) nézzünk, hogy tévedtünk.

Rosszul ítéltük meg a lehetőségeket, a dolgok mégse változtak meg tartósan, a hitünk is meggyengül, majd elkezdődik újra egy belső kínlódás.

Attól függően milyen típusok vagyunk, jöhet depressziós hullám, félelem, szorongás, szerencsétlen vagyok érzés. De tagadás, torzítás, idegesség, túlpörgés, függőségek, konfliktus keresés, egoizmus, érzéketlenség, másokon való átgázolás…stb.

A közös nevező azonban mindnél egy, hogy nem én tehetek róla…

Mivel már a felfelé íven is gyorsan tudtam eltolni magamtól a felelősséget, így az érzelmi lefelé menetben ez még könnyebb.

Látható, hogy ez nem egy felnőtt reakció. Becsúsztam a gyermeki én-részembe, azzal hogy eltoltam magamtól az önreflexiót, a személyes megoldás keresését.

Nem szeretnék energiát tenni a fejlődésembe, ami hosszú távon tartós változást eredményezne.

Ez pont arra mutat, hogy van még valami ami figyelmet kér magának, amit belső munkával lehet feltárni és helyre állítani.

Nem, ezt nem lehet megspórolni…akkor se ha a csillagok most pont úgy állnak, vagy kijött a számmisztikából, vagy a sámán is mondta…

Ami kint van, az bent van.

Nem múlik el magától, bármennyire is jó érzés lenne, hogy a Teremtő egy ecsetvonással húzza át a konfliktusom és javítsa meg az életem. Ezt egy gyermek várja el a szüleitől, amikor ez még természetes.

Felnőttként, egyedül én tehetek azért, hogy jobbá váljon a világom kint és bent.

Ne dőljünk be annak, ha valami kívülről hirtelen pozitív irányba változik. Gondoljunk rá úgy, hogy támogatást kapunk, így könnyebb lesz a belső rendrakás, ha a külső nyomás már nem nehezedik rám.

A tartós belső egyensúly abból fakad, hogy a felnőtt életemben felnőttként viselkedem.

Ha kibillenek, akkor tudatosan törekszem arra, hogy visszakerüljek a felnőtt én-részembe.

Őszintén értékelem ki a körülöttem zajló eseményeket, a kapcsolódó érzelmeket, és ha találok magamban megoldandót akkor nem a szőnyeg alá söpröm be.