Biztosan tudom mit, miért teszel?

A kineziológiában van egy nézőpont: Nem lehetek egészen biztos abban, hogy tudom, mit miért teszel.

Nem ismerhetlek teljesen, hiszen ahhoz, hogy értselek, életed minden percében melletted kellett volna legyek. Lássam, halljam és tapasztaljam amit te. De még így is, csak a saját szűrőmön keresztül próbálnám értelmezni, átélni azt, ami veled történt meg.

Innen nézve teljesen lehetetlen, hogy tökéletesen megértselek. Sejtéseim lehetnek, és jól is érzékelhetek veled kapcsolatban, de bizonyos nem lehetek abban, hogy te mit érzel, min mész keresztül, és miért úgy reagálsz, egy bizonyos történésre.

Amikor ezt a gondolatot megértettem, a szívemig hatolt a felismerés, mennyire kézenfekvő, hogy mostanáig fordítva ültem a lovon.

Folyamatosan próbáltam értelmezni, elemezni, ki az akivel találkozom, milyen ő, miért teszi azt amit. Mi lehet a mozgató érzelem mögötte, miért bánt meg, miért ért félre, miért szeret, miért keresi a társaságom, miért kerül el, és sorolhatom… Szerettem volna érteni ki is ő valójában, hogy a megfelelő halmazba tehessem. Gondolom az elmém, így biztonságosabbnak érezte, ha a megfelelő kategóriákba helyezve, rálát valakinek a működésére. Akkor stabilan kiszámítható lesz, mire számíthatok tőle…

Sejtitek ez mennyire jött be…

Főként azért, mert az élet annyira pulzáló, örökös változó, hogy bár alap jegyeket fel lehet ismerni, de senki se konstans személyiség. Mi is változunk, jó esetben fejlődünk, persze láttam, az ellenkezőjét is, amikor valaki lefelé fordult, de még az se állandó. Tényleg csak a jelen pillanat az ami bizonyos, minden más mozgásban van.

Arról nem is beszélve, hogy senki se ugyan olyan minden helyzetben, más a munkahelyi környezetben, megint más a szüleivel, más a párkapcsolatában, más a gyermekeivel. Szerepszemélyiségeink között is váltásban vagyunk, de két- két ember közötti energia is különböző, még azonos környezetben is. 

Mást hozok ki belőled, és te mást belőlem, míg egy hasonló helyzetben valaki mással megint más lehetek.

Innen már nem volt nehéz eljutni egy új vizsgálódási pontba. Ma már nem azt nézem ki ül velem szemben (leszámítva a konzultációs üléseket) mit mond, mit tesz, milyennek próbálja láttatni magát, hogyan érezhet…

Magamat figyelem. Mindig magamat.

Én milyen leszek mellette? Mennyire tudok őszintén megnyílni? Mennyi az amit magamból látni engedek? Hogyan érzem magam, feszült vagyok, unatkozom, vagy épp ellenkezőleg? Feltöltődöm, és utána többnek, jobbnak, igazabbnak érzem magam? Milyen érzés marad a találkozás után bennem? Hogyan változik a magamról alkotott kép bennem? Harmonikus és önazonos, vagy kibillentem és szétestem?

Ezeket nézem, és ha nem teszik amit találok, akkor nem erőltetem tovább a helyzetet. Nem számít miért nincs jó hatással rám valaki, nem kell megváltoztassam, elfogadom, hogy rám így reagál, és nem szenvedek, nem küzdök azzal, hogy neki is elég jó legyek.

Az elmúlt 2 év megtanított arra, hogy máshogy nézzem az időm értékét. 

Semmi másra nincs idő, csak szeretni, jól lenni, és azt az életet választani, amiben érték vagyok, ahol a helyemen vagyok, ahol én jól vagyok.

Javaslom próbáljátok ki, nagyon felszabadító.