Mi a legfontosabb tanítása a családállításnak?

Még ha kényelmetlen is, de ki kell mondani az igazat!

Ha teljesen le akarom egyszerűsíteni a választ a kérdésre, hogy miért van szüksége a világnak a családállításokra akkor ez az. Meg kell tanulni kimondni az igazat.

Mindig. Nincs kivétel.

Amikor elrejtem az igazságot, tulajdonképpen hazudok. A másik fél szemszögéből nézve ez hazugság. Mind tudjuk ezt, mind tapasztaltuk, mind álltunk már a másik oldalon. Ismerjük az érzést, hogy mennyire szívbe tud hasítani, amikor érzed, hogy aki hozzád beszél, nem az igazat mondja. Minden klappol, a sztori lehetne épp valódi is…de belül érzed a csúsztatást, érzed a disszonanciát, hogy a másik valahogy nem önmaga, valami nem stimmel…

És mégis…

Legtöbbször nem mondjuk a szemébe, hogy nézd Mari, szerintem most kamu vagy. Elmondanád ezt újra a valódi verzióval?

Úgy hagyjuk, tovább megyünk, elfogadjuk.

Sokszor kényelmesebb a hazugsággal együtt folytatni az életet. Kis hazugság, nagy hazugság, mindegy, nem konfrontálódom. Nem szeretném megbántani a másikat, nem szeretném megbántani magamat se, hiszen az igazság sokszor fájdalmas.

Leszámítva a profi hazudozókat, akiknek már a személyiségükbe kövült, hogy minden helyzetben másik arcot mutatnak. Szóval vegyük ki őket a képletből, mert náluk már nagyon erős a torzítás és a pszichózis.

Akkor ki marad?

Nos azok, akik azért csúsztatnak, mert képtelenek felvállalni önmagukat. Erősebb a késztetés arra, hogy elrejtsék az igazságot, az kevesebb sérüléssel, kevesebb büntetéssel jár.

Ez annyira mélyről jön, annyira beégett reakció, hogy legtöbbször nem tudatos.

Gyerekkorunkban arra lettünk kondicionálva, hogy hazudjunk. Azt hiszem most mindenki tudna olyan történetet elővenni az emléktárból, ahol elmondta az igazat. Bár nem felelt meg az elvárásoknak, de felvállaltuk, igaz volt, és mi lett? Megbüntettek, sarokba álltunk, megszégyenültünk, ha ez az osztályban történt akkor több gyerek előtt, akik fontosak voltak nekünk, akiknek a barátsága, hogy elfogadjanak, mindent jelentett nekünk.

És elérkezünk a kulcsfontosságú részéhez, hogyan kapcsolódik ez a családállításhoz?

Hellinger szerint a legerősebb érzelem, ami a világunkat mozgatja, a klánhoz való tartozás vágya. 

Mindennél fontosabb, hogy a közösség amiben élek, szeressen, elfogadjon, befogadjon, hiszen ez az életben maradásom záloga, hogy nem löknek ki, nem hagynak magamra.

A régi korokban erősebb büntetésnek számított a kitagadás, mint a halál. Többé nem tartoztál oda, megvetettek, kizártak, és azokat is, akik segítettek, így senki nem adhatott sem ételt, sem menedéket. Ezek a kódok genetikailag bennünk élnek, mindennél erősebben szeretnénk beilleszkedni, hogy probléma nélkül simuljak a rendszerbe (tisztelet a kivételnek) mert így túlélhetek. Szóval ha úgy alakul sokan inkább hazudnak, leginkább az eddig részletezett okokból.

Nem szeretnének kizáratódni, de ez egy paradoxon.

Mert ha nem mondom el az igazat, és fény derül rá (előbb vagy utóbb azért ki szokott derülni), akkor is kizáratódom. De mondjuk, hogy nem derül ki, minden jó, mindenki megy tovább…mégis belül valami megváltozott.

Pontosan tudod, hogy hazudtál, a lelked érzi, hogy ez nem volt a helyén, valójában nem akartál átgázolni a társadon, nem akartál fájdalmat okozni neki, de mégis…és finoman elkezd egy belső erő kihúzni a kapcsolatból, elkezdesz távolodni, nem tudsz a szemébe nézni, ha megteheted elmész, eltűnsz, többé nem keresed a vele való találkozást, így magad zárod ki.

És ugyan ott vagy, ahol nem akartál lenni, amit a hazugsággal ösztönösen el akartál kerülni…

Nos ezért nagyon fontos hogy kimondjuk az igazat, mert bármilyen nehéz is, de ez az egyedüli járható út.

A családállításban ez történik. Megkeressük a legelső pontot ahol elcsúszott a történet, és még ha nehéz is, de kimondjuk az igazat. Azt ahogy az valóban van. Ami akkor, és ott bennünk volt, ahogy éreztünk, amire szükségünk volt, amit tettünk, vagy nem tettünk, és vállaljuk, elfogadjuk azt akik vagyunk.

Az igazság felszabadít, mert amikor kimondom az igazat, azzal vállalom önmagamat. 

Esélyt adok neked arra, hogy eldöntsd hogyan folytatódik tovább a kapcsolat. Megtisztellek vele, hogy szabadon megválaszthasd, hogy érzel, mit teszel, rendben leszel e velem ezután is, vagy másik úton megyünk tovább. 

Mindezt elfogadom, magamat választom, mert pontosan tudom, hogy akik szeretnek velünk maradnak bármit tettünk is, akik nem szeretnek amúgy is elmennének bármit teszünk is.