Miért nem hallgatunk a testünk jelzéseire?

A női test csodálatos, érzékeny és hihetetlenül alkalmazkodó. Képes önmaga gyógyítására, életet ad, halkan üzen és jelez, ha változásra, szünetre vagy táplálásra van szüksége. Mégis sokszor fordul elő, hogy addig hajtjuk magunkat, amíg elhanyagoljuk a szükségleteinket, és figyelmen kívül hagyjuk a testünket.

Az önsanyargatás, a folyamatos önkritika, a család körüli túlzott gondoskodás vagy a munkába temetkezés miatt is elfelejthetjük észrevenni testünk jelzéseit. Ez a folyamat nemcsak stresszt okoz a testünknek, de a lelkünket is megviseli, így betegségekhez vezethet, ha hosszan fennáll. Amikor a test beteg, a lélek már régóta üzen, hogy változásra van szüksége. Ez a hang kezdetben nagyon halk, ha nem figyelünk rá a testen keresztül fog megnyilvánulni.

Az önértékelési problémák és a megfelelési kényszer.

Amikor gyötörjük a testünket túlzásba vitt edzéssel, szélsőséges diétákkal vagy folyamatos önkritikával, az mélyebb önértékelési problémára utal. Akkor vagyunk elég jók, akkor érdemeljük meg a szeretetet és megbecsülést, ha megfelelünk bizonyos külső vagy belső elvárásoknak. A kineziológiában ezt úgy mondjuk, hogy önmagunk számára állítunk fel mércéket. A belső kritikus hang ilyenkor folyamatosan becsmérel, maximalizmusba hajt, ami szorongást, bűntudatot és szégyenérzetet kelthet. A megfelelési kényszer miatt kikapcsoljuk a belső hangot, ami a kontroll visszaszerzésének illúzióját adja. Hosszú távon azonban még nagyobb belső konfliktust és stresszt eredményez.

Hasonlóan káros az ellenkezője is, amikor egy nő elhanyagolja a testét. Túlterheli magát a munkahelyén vagy a családi életben, és az utolsó helyre sorolja saját szükségleteit. Valójában eltolásba kerül. A szembenézés helyett elnyomja a fájdalmas érzéseket, a kritikát, szeretethiányt, elutasítottságot, a múltbeli traumákat, és inkább a külsőségekre koncentrál vagy a napi rutinfeladatokba temetkezik.  Nincs ideje odafigyelni a testi jelekre, amíg azok súlyosabb problémává nem válnak, mint a krónikus kimerültség, alvászavarok, szorongás és pszichoszomatikus betegségek. Rosszabb esetben még itt se áll le, ami kiégéshez vezethet.

Miért nem halljuk meg a testünk jelzéseit?

Belső gyermek és tudatalatti minták

Gyermekkori minták – a „legyél jó, és ne okozz gondot” vagy „ te vagy az idősebb, mutass példát a kicsiknek” üzenetek – erősen hatnak a felnőtt viselkedésre. Lehet, hogy volt egy olyan szülői példa, anya vagy apa sokat dolgozott, ezt láttam, ez lett a követendő minta. Sokszor hallottam olyan mondatokat, amivel a szülők igazolták, miért is oké ez – „a mi családunkban nem szokás a lustaság”, „magad uram, ha szolgád nincs” vagy „előbb a munka aztán a pihenés.” Mindenki tud mondani hasonlókat, amit annyiszor hallott gyerekként, hogy elfogadta igazságnak. Ezek a mélyen rögzült hiedelmek elnyomják a saját szükségletek felismerését​​, mert később automatikusan igazodunk hozzá, és szokássá válhat.

Folyamatos rohanás

A modern életstílus arra kényszerít minket, hogy állandóan produktívak legyünk. Sok nő érzi úgy, hogy a pihenés időpazarlás, ezért tovább dolgozik, miközben a teste már kimerült. Gyakran előfordul, hogy a pihenést önzőségnek éli meg: „Később lesz időm erre, később pihenek, csak előbb még befejezem ezt vagy azt.”

Ismerős nem? Mind voltunk már így. Természetes, hogy vannak olyan időszakok, amikor magunk elé sorolunk dolgokat. Az egyensúly azonban fontos, hogy ne váljon szokássá és mindig vissza tudjuk tölteni, amit kivettünk magunkból.

Társadalmi nyomás és szerepelvárások

A társadalom gyakran azt sugallja, hogy egy nő akkor értékes, ha „tökéletes anya”, „eredményes a munkájában” és „vonzó nő” egyben. Ezek az elvárások túlterhelik a nőket, és háttérbe szorítják a saját testi-lelki szükségleteiket. A közösségi és média felületek folyamatosan nyomják ránk a torz képet és elvárást arról, milyen az elfogadható viselkedés, kinézet, milyen legyek és milyen ne, ha jót akarok magamnak. Nehéz függetlenedni, de tudatos odafigyeléssel szűrhetem a beáramló információkat, ami segít visszatalálni a saját értékrendemhez. Nézd meg milyen csoportoknak vagy a tagja, kiket követsz, és tedd fel a kérdést: Építő ha maradok, vagy elvesz belőlem?

Mit tehetünk, hogy újra kapcsolódni tudjunk a testünkkel?

Figyeljünk a jelekre

A test mindig próbál kommunikálni velünk. Az apró fájdalmak, feszültségek vagy fáradtság mind figyelmeztető jelek. Ha időben észrevesszük őket, lassítsunk és iktassunk be szüneteket. Ezekben az elcsendesedésekben lehetőség van arra, hogy meglássuk mire van szüksége a testünknek. Adjuk meg neki, gondozzuk, szeressük, akkor is, ha nem azt a képet mutatja a tükörben, amit elvárunk tőle.

Teremtsünk teret a pihenésnek

A pihenés alapvető szükséglet. Tudatosan iktassunk be a naptárba időt magunkra. Legyen az aktív vagy passzív pihenés, a lényeg, hogy kikapcsolódást jelentsen. Egy séta, meditáció, de akár biciklizés, korcsolyázás a szabadban, mind lehet tökéletes választás. A lényeg, hogy ne a Maratonra készülj közben, és ne okozz a testednek túl nagy kihívást és stresszt.

Vizsgáljuk meg a berögzüléseket

Az önismereti munka, például a naplóírás, a coaching vagy terápia, segíthet feltárni azokat a tudatalatti hiedelmeket, amelyek az önsanyargatás, kontroll, testképzavar, megfelelési kényszer és más gátló érzelem mögött állhatnak.

Tanuljunk meg nemet mondani

Az egészséges határok kijelölése kulcsfontosságú. Ne féljünk nemet mondani a túlzott elvárásokra! A világ nem fog összeomlani attól, ha időnként saját magunkat helyezzük előtérbe. Sőt, jó példát mutathatunk azoknak, akik hasonló helyzetben vannak.

Fogadjuk el a segítséget

Amikor úgy érezzük túlterheltük magunkat, bátran kérjünk segítséget a családunktól, barátoktól, munkatársaktól. Akár külső segítséget is kérhetünk, egy kertész, vagy takarítónő a nagyobb házi munkához, vagy hétvégi ebéd egy étteremben talán nagy kiadásnak tűnhet, mégis többet ad hosszú távon, mint ha magunkat merítjük le. Nézz rá arra, hogy milyen feladatokat tudsz átadni és töltsd ezt az időt magaddal vagy a családoddal.

Az önmagunkkal való törődés nem önzés, mert akkor adhatok magamból szeretetet, törődést, megértést másoknak, ha van honnan meríteni, és magamért is képes vagyok erre.