Miért találjuk magunkat különböző szerepekben?

Biztos érezted már te is, hogy beszélsz, cselekszel, úgy tűnik magadat adod, de mintha mégse lennél benne teljesen.

Épp az esszenciális részed hiányzik…az egyedi, a valódi, az igaz.

Mint egy színpadi szerepben, amit azért osztottak rád, mert megvan benned a képesség, te vagy az ideális karakter. Könnyű dolgod van vele, nem kell betanulni, csípőből játszod el…

Amikor már elég ideje figyeled magad az apró csúszások gyorsan napvilágra kerülnek.

Van egy szituáció, mondjuk elkezdődik egy beszélgetés valakivel, akit még nem ismersz. Először óvatosan kezeled a helyzetet, megfigyelve a másikat. Ki ő, milyen ő, mit akar, mit árul el a testbeszéde, mennyire nyitott vagy zárt, hogyan tudsz kommunikálni, hogyan tudsz összesimulni vele. Ezek másodpercek alatt futnak át rajtad, ahogy a kiértékelés is.

Itt nagyjából eldől, hogy mennyit fogsz megmutatni önmagadból.

Ha nem kapod meg a megfelelő reakciót, nem érzed magad biztonságban, akkor a felszínen maradsz és már veszed is az odaillő jelmezt a szekrényből. Így nem kell menet közben improvizálni, nem leszel béna, mert egy jól betanult minta szerint játszod el valamelyik én részed.

Ez is te vagy, sőt lehet nagyon őszintének érzed…

Sajnos, mivel védekező állásban vagy azzal, hogy elzársz magadból részeket, így amit megmutatsz magadból bizonyos szinten egy álarc lesz.

Olykor nehéz elcsípni, mert nem éles a kontúr, nem nagy a távolság a két én között.

Na de akkor honnan tudhatod, hogy nem a valódi én nyilvánult meg?

A legbiztosabb jele a szerepben levésnek, hogy fáradtnak érzed magad.

Nagy energiát igényel fenntartani egy látszatot, elfedni valamit magamból kimerítő.

Ha túl sokat kerülsz szerepbe, (pl. a munkahelyeden fenntartasz egy karaktert…) az magával hozza az állandó alacsony energiaszintet.

Itt általában jönnek a pótszerek, amivel fel tudod emelni magad egy vállalható minőségbe.

Kávé, alkohol, túlzásba vitt sport vagy bármi ami pörget, ami kívülről indít be.

És ezzel elindul egy olyan kör ami még jobban elválaszt a valódi énedtől, mivel a pótcselekvés is egy szerep lesz…

Na de akkor mit tegyek?

Leginkább folytatni kell az önvizsgálatot, a belső munkát és szétszálazni mit miért tettem.

Ha vissza tudom vinni magam a kiinduló szituációba, amikor először használtam ezt a bizonyos jelmezt, akkor megláthatom az okot, hogy miből keletkezett, miért volt akkor jól használható és mi elől menekültem.

Segítő kérdések:

-Miért értékeltem úgy egy helyzetet, hogy vállalhatatlan benne önmagam?

-Milyen típusú emberek társaságában kapcsol be?

-Van e hasonlóság gyermekkoromból valamilyen tekintély személlyel? (anya, apa, tanárok…)

Gyerekkorunkban gyorsan megtanuljuk mit várnak el tőlünk és hogyan kell úgy viselkedni hogy megfeleljünk.

Ez később szereppé válhat, amit kifelé vetítek.

Ha le szeretném venni, akkor a gyermek érzéseivel kell kezdenem.

Megérteni felnőtt tudatossággal, hogy miért is volt az akkor hasznos védelem, milyen érzés van mögötte, valamint hogyan tudom gyógyítani a sebzett én részem.

Ezután a szerep eltűnik.

Vállalhatom a felnőtt énem, érezhetem magam minden helyzetben értékesnek és rendben levőnek. Felszabadultan tudok részt venni a beszélgetésekben, így a kapcsolataim minősége is megváltozik.